Alapítványi hírek
Mindazok számára, akik személyi jövedelemadót fizetnek, a jogszabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy az adó bizonyos részének felhasználásáról rendelkezzenek. Ez az a bizonyos kétszer 1%, amelynek egyik részét valamely egyháznak, másik részét pedig valamely társadalmi szervezetnek lehet felajánlani. Ez utóbbi feltételnek az A Pátyi Református Templomért Alapítvány megfelel, ezért kérjük, támogassák ilyen módon is.
A rendelkező nyilatkozaton fel kell tüntetni a kedvezményezett adószámát, majd azt borítékba helyezve és lezárva az adóbevallási csomagba tenni, és azzal együtt a törvényben meghatározott időpontig beadni.
A nyilatkozatba foglalt rendelkezés érvénytelen, ha mindkét 1%-ot ugyanahhoz a kedvezményezetthez rendelik; nem tartalmaz adószámat, vagy az téves, illetve olvashatatlan; a nyilatkozat vagy a boríték nem felel meg a törvény előírásainak. Kérjük, ezekre a szempontokra legyenek figyelemmel, hogy érvényes rendelkezést tehessenek.
Adózni soha nem kellemes, de ez a rendelkezés valóban megteremti annak lehetőségét, hogy a homályba vessző adóforintjaink egy részéről magunk döntsünk, és olyan célra fordítsuk, amely nem csak közvetetten, de érzékelhető, tapintható módon is minket szolgál. Kérjük azokat, akiknek erre lehetősége van, hogy ilyen módon is építsék a gyülekezetet, biztosítsák nagy, közös terveink anyagi fedezetét.
Emellett alapítványunk köszönettel fogaja azon adományokat, amelyekből célkitűzéseinek megfelelően a gyülekezeti és ifjúsági életet, a templom felújítását, az új parókia és gyülekezeti ház építését végezheti.
Számlaszámunk: 11742001 - 20010575
Adószámunk: 18661363 - 1 - 13
Készpénzes befizetés: a Lelkészi Hivatalban (2071 Páty, Kossuth u. 95.)
Befizetés sárga csekken: Csekk igényelhető telefonon, e-mailen, vagy személyesen is. Telefonon igényelhet a 06-23-343-386 számon.
További információk honlapunkon olvashatók:
http://www.prtalapitvany.gportal.hu/
Az alább csatolt dokumentumok az 1%-ról szóló rendelkezésben nyújtanak segítséget.
- kitöltési útmutató az adó 1+1%-ához ( 3.1 MB )
- rendelkező nyilatkozat az adó 1+1%-áról ( 80.7 KB )
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 181, összesen: 361694