Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás


 

 

Páty a Dunamelléki Egyházkerület, Északpesti Egyházmegyéjében található. Gyülekezetünk lelkipásztora Vizi István, beosztott lelkész Vizi Istvánné.

A templom története

"A település református egyháza már a 17. század elején fennállott. Papjai névsorát 1626-ig tudja visszavezetni. Az egyház legrégibb fölszerelési tárgya egy 1668-ban készült komáromi kehely, míg anyakönyve 1734-től ismert.
A vonatkozó szakirodalmak alapján (Pest megye műemlékei Budapest 1958. T. 603. p.) feltételezhető, hogy a településnek már a 17. század elején lehetett kőből és téglából épült, festett táblás mennyezetű templomépülete. Valószínű, hogy e templomépület leromlott állaga indokolta az 1775. november 20-án kelt királyi rendeletet, amely a többségben lévő reformátusoknak ítélte a katolikus templom épületét. A helyi gyülekezet azonban új templom építését határozta el. A szájhagyomány szerint küldöttség utazott a kancellárhoz engedélyért. Amikor az elöljáróság anyagi okokra hivatkozva próbálta meghiúsítani az építési tervet, a küldöttek egy kalap összegyűjtött aranyat öntöttek az asztalra, bizonyítva, hogy az építkezés várható költsége együtt van. Az engedélyt megkapták, és az építendő templomhoz - költségvetéssel együtt - három terv is készült. (mindhárom az Országos Levéltárba került) A tervek közül a Hacker komarói ácsmester és tervező által aláírt azonosítható leginkább a mai épülettel. Az építkezés 1783-ra fejeződhetett be. A torony 1802-ben egy villámcsapás után kapott csak rézborítást. Az egyszerű, későbarokk templom monumentalitásával ma is meghatározza a faluképet."
(Idézet az 1986-ban kiadott Páty könyvből)

A templom felújítása az 1990-es évek vége óta tart. Jelenleg az épület nagyrészt megújult, az orgona teljes felújítását is elvégezték, így sok év után újra teljes szépségében szól a hangszer.

Emellett új gyülekezeti házat és parókiát építettünk az elmúlt évek során.

Mindezzel együtt is rengeteg feladat hátul a gyülekezetre, hiszen az épületek fenntartása, folyamatos javítása, a gyülekezeti ház üzemeltetése, a templom fűtése komoly erölcsi és anyagi teher. Egyházunk önfenntertása közös érdekünk. Ez a bibliai tized mellett önkéntes adakozást is jelent. A kötelező egyházfenntartói járulékon felül lehetőség van céledományok, illetve konkrétan meghatározott cél nélküli, Isten dicsőségére szánt adomány befizetésére (uóbbi esetben is csak az egyház dolgaira, működésére költhető el a befizetett összeg, de a felhasználás során nem köti a presbitériumot a meghatározott cél). Mindez megtehető a parókián személyesen, esetleg csekken, vagy átutalással, gyülekezetünk számlaszámára lehet. A K&H Bank-nál vezetett számlaszámunk:

Pátyi Református Egyházközség: 10400463-50526774-82901008

A közlemény rovatba kérjük, írják bele az adomány célját (egyházfenntartói járulék, Isten dicsőségére befizetett adomány, vagy céladomány, a cél megjelölésével)!

 

Templomunk felújítására, valamint új  gyülekezeti ház építésére alapítványt hoztunk létre, mely továbbra is szívesen fogadja az adományokat.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 163, összesen: 361676

  • 2025. május 08., csütörtök

    tiszteletes úr, arkangyalok zuhannak az égből! – Hegedűs Gyöngyi novellája
  • 2025. május 08., csütörtök

    A hit nem a tökéletességről, hanem a vállalt küzdelmekről és a kegyelemben való növekedésről szól – véli Pálfi-Ferencz Lilla lelkipásztor.
  • 2025. május 07., szerda

    Nem csak tőlük várják az elköteleződést, Isten is elköteleződött mellettük – erről hallhattak a bács-kiskunsági fiatalok az egyházmegyében tartott ifj...
  • 2025. május 05., hétfő

    Hivatalosan is átadták a Szigetszentmártoni Református Missziói Egyházközség újonnan épült templomát és közösségi házát 2025. május 4-én.
  • 2025. május 04., vasárnap

    Angyalföldön két évig tart a konfirmációra készülés, majd kétféle ifihez is lehet csatlakozni, de a lelkész nem végez el semmit helyettük. Most induló...
  • 2025. május 03., szombat

    A hadiparancsnok, a sofőr, az állandó túlélő, az izgága vöröskeresztes láda, az élelmezési szakmenedzser, a százlábú polip, az élő zsoltáros könyv és ...
  • 2025. május 01., csütörtök

    Szeretjük a sikertörténeteket. Gyógyítás, kenyérszaporítás, szabadítás – mind a marketingosztály kedvencei. A kereszt nem. A növekedés kínjairól a dió...
  • 2025. április 30., szerda

    Legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról, bármit teszünk, azzal az Urat dicsérjük – ahogyan sokan a parokia.hu-n bemutatott és megszólaltatott interj...
  • 2025. április 29., kedd

    Három napot töltöttek böjtölve, Istent keresve lelkipásztorok és presbiterek Balatonszárszón április első napjaiban. Megbékélésről, útkeresésről és az...
  • 2025. április 28., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adott hálát a szigetmonostori református gyülekezet templomuk mennyezetének teljes felújításáért.